A Komáromi Kosár Közösséget még ez év áprilisában kezdte el megszervezni Gucsi-Végh Ivett és Gucsi-Végh Tímea azzal a céllal, hogy a helyi termelőket népszerűsítsék a nagyközönség előtt.
A járvány kezdete óta, előszeretettel járnak az emberek az erdőkbe. Ez egyáltalán nem tilos, sőt, ajánlott is. Az erdei életközösség szabályainak betartása azonban szükségszerű.
A Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. 11 mezei juharfa növendéket ajándékozott nemrég a helyi Rex Állatvédő Egyesületnek. A szervezet munkatársai a menhelyen már el is ültették a csemetéket.
Megszépült a sétány. Továbbá virágokkal, cserjékkel, díszfákkal és rózsalugasokkal telepítette be a területet a komáromi Városgazda Kft. A munkálatok az egykori méntelepi ügető mentén futó narancsepres sövénysor cseréjével indultak.
Sokan olvashattak a közelmúltban arról, hogy az országos jogszabályok változása miatt az idei évtől egységesen is tilos lesz az avarégetés a települések belterületén.
Először is mérjük fel a tél folyamán bekövetkezett veszteségeket, majd tervezzük el, hogy idén mit vetünk, mit ültetünk. Sokan már ebben az időszakban elkezdik a kerti gyepek karbantartását is. Az időjárás enyhülésével megindulhat gyeppótlás és a gyepszellőztetés.